The Sims™ 2 Évszakok

  • Tesztplatform:  PC
  • Írta:  ]{redenc
Örülök, és örömöm kettős: egyrészt jó játékról kell írnom, másrészt ez a tesztalany nem igényel sok bevezetőt. Ha szabad plagizálnom, akár itt helyben elintézhetnénk ennyivel: a legjobb Sims 2 kiegészítő, 89%, köszönjük...

Vivaldi után szabadonNem árulok el nagy titkot azzal, hogy az új csomag leglényege az évszakok megjelenése - persze Sims-módra. Itt is négy - öt-öt játéknapból álló - szezon van, mint a való életben, ám ezek sorrendjét tetszés szerint beállíthatod az adott szomszédságra. Ha mondjuk északi tájat akarsz berendezni, mind a négy �körcikket� télre, ha Afrikát, mindegyiket nyárra állíthatod, de bármi egyéb kombináció is működik. Maga a kivitelezés - a zuhogó, tócsába gyűlő eső, a fákról lehulló levelek, a mindent ellepő hó, melyben bokáig gázolnak simjeink - zseniális. Azt azért tegyük hozzá, hogy például télen a havazás egyszerű textúraváltás, nem valós idejű esemény, ez picit illúzióromboló. Ezzel együtt viszont nagyon hangulatos az egész, főleg a kitűnő hanghatásokkal: a fütyülő szél, az eső kopogása, a mennydörgés mind mesterien közvetíti az élményt.

Természetesen mindez nem puszta díszlet. Félelmetes mennyiségű új animáció, interakció, lehetőség társul hozzá. Télen lehet hóembert építeni, hóangyalt készíteni, hógolyózni, ősszel a lehullott faleveleket összegereblyézni, és az avarkupacba vetődni, az esővíztócsákba ugrálni. Ám a szimuláció keményen fogja a gyeplőt: simjeink portréja mellett megjelent egy kis hőmérő, mely az adott figura belső hőmérsékletét jelzi. Ha sokat vagy a napon, felkúszik, és napszúrást kaphatsz, ha télen kint dekkolsz a mínuszban, lecsökken, és könnyen megfázhatsz, sőt megfagyhatsz. Érdemes rá odafigyelni, és a kellő időben gondoskodni a kiegyenlítésről - árnyékba, zárt térbe húzódni, télen egy forró csokit, nyáron limonádét inni, vagy úszni egyet a medencében. Megjelent egy új öltözködési opció, a kinti ruházat is, így aztán a többi tényleg rajtad múlik...

Üvegházi capriccioA másik nagy truváj a kertészkedés megjelenése. Az alapelv egyszerű: parcellázni kell, majd trágyázni, végül ültetni, és aztán gondozni a növényzetet. Fontos tudni, hogy visszatértek a �Vár az üzlet� speciális minősítései, a Pedál-medálok, és az egyiket épp ezen a területen nyerheted el, ha eleget melózol a kiskertben. Alapesetben csak paradicsomot palántázhatsz, bronzfokozaton már epret és uborkát is, ezüstön e mellé zöldbab és paprika, míg aranyon padlizsán társul. Ezekhez jön még három fa termése: alma, citrom, narancs. Mindegyiknek megvan az ideális ültetési és betakarítási ideje, és az se mindegy, milyen állapotban szeded le a termést. A drágák rendszeres öntözést, gondozást igényelnek, sőt aranyjelvényesen még beszélhetsz is hozzájuk, hogy boldogabbak legyenek... A leszüretelt cuccot eladhatod, ha van boltod, árulhatod, illetve a készletedbe pakolhatod, és az új gyümölcsprés segítségével speciális italokat kotyvaszthatsz. Az igazi kertészeknek érdemes üvegházat építeniük, így egész évben termelhetik a növényeket, komposztálót venni, melyben az elszáradt növényekből, régi újságokból (!) lehet olcsó trágyát gyártani, plusz katicabogár-lakot és öntözőrendszert telepíteni.

A mókához új szolgáltató is jár, a helyi Kertész Klub; ha úgy érzed, elég pofás a kiskerted (boldog növények, ápolt környezet), meghívhatod őket, lepontozzák a �farmot�, és ha elégedettek, felvesznek tagjaik közé, így olcsóbban jutsz felszereléshez, magokhoz, sőt ha elég magas pontot értél el, megkapod ajándékba a kívánságok csodás kútját - de ez legyen meglepetés!

Zöld, házi manóImmár szinte kötelező, hogy minden új kiegészítőben megjelenjen egy speciális faj. Az �alienek�, zombik, vámpírok, farkasemberek után most a virágsimek mutatkoznak be, melyek leginkább a fantasy műfajból ismert elfekre és a driádokra hajaznak: hegyes fülűek, zöldbőrűek, levélruhában járnak. Azt kell mondanom, ez eddig a legkönnyebben játszható rassz. Ha azt akarod, hogy karaktered virágsimmé váljon, létesíts egy nagy kertet, ültesd tele mindenféle növénnyel, fával, és hagyd magára! 2-3 nap múlva megjelennek a bogarak, elérhetővé válik a �Permetezés� opció, és ha simed eleget locsolta a mérget, átváltozik.

A virágsim szükségletei leredukálódnak: csak napfényre, vízre és szeretetre van szüksége. Az első ugye egyszerű: nappal kint kell tartózkodni, vagy be kell csalogatni a sugarakat a lakásba (üvegházfalat és -tetőt beépítve a lakba), éjjel pedig az építési menü kertészközpontjában, az új kertépítés opció alatt lévő napfénylámpa alatt kell tevékenykedni. A víz is adja magát: inni kell, fürödni, úszni, a harmadik pedig szintén evidens: bármilyen szociális interakció. Van két különleges (rajtuk kattintva elérhető) képességük is. Az egyik a �Boldogság spórái� opció: megrázzák magukat, a virágportól a körülöttük állók szükségletei csillapulnak, így hangulatuk javul. A másik a szaporodás. E lények ugyanis, fogalmazzunk így, önporzók, azaz egyedül is képesek gyermeket világra hozni, a �Virágbaba ültetése� utasításra (bár a hagyományos metódus is működik).

Ez eddig nagyon szép - most jöjjenek az árnyoldalak! Természetesen a virágsimek nyáron és tavasszal élnek igazán, ősszel és télen a testhőmérsékletük radikálisabban csökken, így nagyon oda kell rájuk figyelni; ezt azért könnyű kijátszani, hiszen az új aspirációs jutalommal megváltoztathatod az évszakot, de akár a szomszédságból is száműzheted e két hűvös szezont, az örök napfény birodalmává változtatva a vidéket. A nagyobb baj, hogy e lények kihagyják a gyermek- és tinikort (illetve Egyetem csomag esetében a fiatal felnőtt fázist is), azaz tipegőből egyből felnőtté válnak. Nincs suli, nincs tanulás, evégből aztán természetesen az életük is ennyivel rövidebb. Ellenszer persze mindenre van: a helyi Kertészklub képviselőjétől vásárolhatsz Antiflorin bájitalt, amitől simed visszatér a normál állapotba.
Kánaán...Ha ennyi jóság nem lenne elég, van még: hat friss karrier is vár ránk! Kalandozó (Indiana Jones-féle figura), zenész, a törvény embere, tanár, éééés: újságíró, valamint videojátékos. (Érdekességképp: mindközül az oktatásban dolgozók csúcskeresete a legmagasabb...) Mindhez persze új esélykártyák, karrierjutalmak, uniformisok járnak, egyik jobb, mint a másik. És el ne felejtsem: a �hetedik szakma�, a kertészkedés mellett immár horgászni is lehet, mellyel szintén lehet pénzt keresni, no meg olcsón kajához jutni...

A régi mondás szerint az ördög a részletekben bújik meg, és ez igaz esetünkben is! Olyan apró figyelmességeket találunk a csomagban, amelyekre rég vágytunk. Előfordult már veled, hogy kivetetted a számlákat a levélszekrényből, és aztán nem találtad, hová pakolta le azokat simed? Hát olyan szitu, amikor több személyre tálaltál, és a végén megmaradt egy tálcányi kaja, amit fájó szívvel ki kellett hajítanod? Immár nem probléma egyik sem! Előbbi esetben elég rákattintani a postaládára, és kiválasztani az �Összes számla kifizetése� opciót - karaktered körbejárja a lakot, és minden cechet rendez. A másodikban pedig a fölös kaján elérhető a �Tegye el a maradékot� utasítás, simed bepakolja azt a hűtőbe, így a háziasszony az egész családnak megfőzheti előre a kaját. Köszönjük, köszönjük, köszönjük... De ide tartozik az a jóság is, hogy immár minden öltözködési lehetőséghez más-más hajviseletet választhatunk ki, így a csaj simed fürdőruhában feltűzheti a haját, tréningruhánál összefoghatja, estélyihez egyedi frizurát kreálhat, külső ruházathoz sapkát vehet fel. És itt vannak még az építési menü csudái is: a félköríves medenceelemek, sőt a medencék tetszés szerinti csempézése, a beltéri alapozás, plusz a másfélszáz új tárgy, a két friss - tiki és falusi � kollekcióval...




A summázatnál könnyű dolgom van: kötelező! Ha valakit �rá akarsz szoktatni� a Simsre, az alapcsomag mellé ezt vedd meg neki, garantált a siker. Nem túl bonyolult, mégis összetett, ráadásul az évszakokkal kiteljesedik maga a �szimuláció� kifejezés is. Véleményem szerint ez a legjobb és leggazdagabb TS2 kiegészítő, ám természetesen nem hallgathatom el, hogy megmaradtak a régi hibák, zenei téren sem történt sok változás, szemmel látható, hogy a programozók már a Sims 3-on dolgoznak, és csak a kreatívok tartják a frontot. Ők viszont újra és megint, minden elismerést megérdemelnek...


Forrás: pcguru.hu
  « vissza a tesztekhez  

Értékelés

Az értékeléshez be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj!

  Hozzászólások  

tpendanttiffany

2015-07-14 13:24:08 [#7]

értékelés: 89/100

tomipetra

2013-01-05 11:38:21 [#6]

értékelés: 100/100

adelka997

2010-12-26 21:11:59 [#5]

értékelés: 100/100

log11

2010-07-01 13:25:11 [#4]

értékelés: 93/100

Plata

2009-10-30 09:16:21 [#3]

Isteni.

értékelés: 100/100

Rose

2009-09-26 10:23:49 [#2]

Fantasztikus volt, főleg a téli hóesésben a a meleg házban ücsörögni, vagy a szabadban hóangyalt építeni! Egy kkicsit sajnáltam ,hogy ha a házas virágsimnek gyermeke nő, akkor azt nem ő szülte,várjuk a Sims3as folytatást!!

értékelés: 89/100

delicatus

2009-07-26 03:20:12 [#1]

Ez volt szerintem az egyik best of kiegészítő, mivel hozott némi realitást a játékba, mivel az időjárás, mint olyan, nem igazán létezett, bár hiányoltam belőle a Sims 3-ban már meglévő fokozatos világosodás/sötétedést, de legalább időjárás volt, ezen kívül pl. lehetett igazi karácsonyi hangulatot teremteni, meg karácsonyt/szilvesztert ünnepelni, mert volt tényleges hó, nem csak zúzmarás ablakok, meg karácsonyi díszek. A virágsimekről nem is beszélve. Tuti 100% részemről :)

értékelés: 100/100

Adatlap

The Sims™ 2 Évszakok

Szimulátor >> Életszimulátor >>

megjelenés:

2007. március 02.

fejlesztő:

Maxis

kiadó:

Electronic Arts

Web Fórum Teszt
Galéria
A játékhoz több galéria is kapcsolódik,
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Értékelés

+ az újdonságok:  animáció, mechanikai változások, ötletek, és ezek kivitelezése
- a régi bajok:  memóriaigény, útkeresési gondok...
- zenei téren nem sok nóvum
80
0
0
50
0

Szavazás

Szeretnél The Sims 4 tesztet olvasni?