Hasbal » 2010-08-21 11:05:15
Hsz.: 2317


Hasbal Copyright. Minden jog fentartva. 2010
Hasbal » 2010-08-20 21:29:14
Hsz.: 2317
1. Hatalmasak ezek a belga játékosok, betöltik az egész képernyőt. (Knézy)
2. Elszállt Andersson lába, most hozzák vissza a stadionba. (Knézy)
3. Az angolok szokás szerint meglepően agresszívan kezdtek. (Hajdú B.)
4. Azt kell mondanom, amit már Dobó István is mondott 1566-ban az egri vár védése közben: feljöttek a törökök. (Hajdú B.)
5. Tipikus svéd kapus: beállt a kapuba, s véd.
6. A kapusnak komolyan kell összpontosítania, hogy ne dőljön el addig, amíg a labda odaér. (Hajdú B. )
7. Abdullah próbálta meghúzni, ehelyett őt húzták meg. (Faragó)
8. Mint egy romboló, odakúszik. (Knézy)
9. A gól nélküli döntetlen végeredménye nulla-nulla (Vitray)
10. A pálya nem esik messze a stadiontól. (Szonyi)
11. Mező rúgja ki a labdát a róla elnevezett mezőnybe. (Vass István Z.)
12. Most pontot tehetett volna a továbbjutás kérdőjelére. (Hajdú B.)
13. Az ellenfél egyszerűen nem tud eljutni a Porto kapujáig. Pontosabban el tud, csak labda nélkül. (Vitár)
14. Hrutka, jó lövés, bedobás. (Knézy)
15. Elnézést, csak leesett a mikrofonom és felnyomtam magamnak. (Faragó)
16. És most 22-es számmal beáll a 22-es játékos. (Vitár)
17. De nagy gólt lőttél Preisinger! Mondhatnám, hogy ez a Bélák napja, de hát ő nem is Béla, hanem Sándor. (Siklós Erik)
18. Dzurják a felső sarokba gurított. (Gulyás)
19. Tizenegyes, érdekes döntés. De lássuk csak, az argentinok újabb támadást vezetnek, szinte lekopírozzák az elózó akciót és tizenegyes újra.
Azaz bocsánat, az előző ismétlése volt. (Vitár)
20. Nem mondom a játékos nevét, mert nem látom mi van a hátára írva. (Vitár)
21. Most látom, nem is Daszajev állt a kapuban. (Knézy a meccs végén)
22. És most következzék a meccs! A riporter Fara..., de hisz az én vagyok. A mérkőzést Hajdú B. közvetíti. (Faragó)
23. És szenzációs gól!..Lett volna, ha kapura megy. (Gundel Takács)
24. Most nem akarok beleszólni, mert gyásszünet van. (Knézy)
25. Lássuk, Somogyi vajon el tudja-e végezni a bedobást? (Knézy)
26. Szegény Koszta, biztos elátkozta ezt a pillanatot. (Gundel egy öngólról)
27. Taffarel nem volt lesen. (Gundel a brazil kapusról)
28. A Vasas kapusa, Kakas dobja ki a labdát, amely Farkashoz kerül, aki jól passzol Nyúlhoz. Ha hozzáteszem, hogy a játékvezető Maczkó, akkor itt az egész állatkert. (Vass István Z.)
29. És góóóól, nem oldalháló, góóóól, oldalháló. (Gundel)
30. Milyen jól el lehetne adni ezeket a játékosokat, ha gépkocsik lennének. Az eladónak csak annyit kellene mondania: ezt nézze uram, alig futott. (Vass István Z.)
31. A kapuban Király, Sebők, Mátyus, Fehér. (Rokob P.)
32. Zamorano kicsit későn tette be és nem is volt jó. (Gundel)
33. Zidane eltéveszthetetlen stílusban kezeli a labdát. Hoppá, most látom ez nem is Zidane (Knézy)
34. És igen, itt jön a magyar zászló! A felső szín piros, a középső fehér, az alsót nem látom. (Knézy az olimpián)
35. Belemártja a vízbe, mint német turista a virslit a Balatonon. (Hajdú B.)
36. Hogy tud egy nő ilyen okosan futni! (Gyulai)
37. Kobaljov megvárja, míg ki áll a pattogás a labdából. (Gulyás)
38. Négyes pályán a jónevű görög: Szteliosz Bizbasz. (Fülöp)
39. 11:11 a Fotex javára. (Gulyás)
40. Hátulról, ahogy a férje szokta. (Vitár a Bjelova-Bjelov röplabdaházaspár nőtagjáról)
41. A pilóta kiszalad. Az autó elég. A szerelők szomorúak. (Palik egy boxtűzről)
42. És most kiállították az egész csapatot!... Ja nem, sorcsere. (Vitár egy hokimeccsen)
43. Az embernek tátva marad a szeme (Gulyás)
--------------------------------------------------------------------------------
Üdvözöljük a BKV Villamosvezetői forgalmi tesztjén!
A vizsga helyes kitöltői továbbmehetnek a gyakorló központunkban, ahol is sikeres szereplés után munkalehetőséget nyerhetnek a BKV Rt. soraiban.
Kérjük karikázzák be a helyes választ!
1. A járatsűrűség 3 perc. Az Ön előtti szerelvény 8:00-kor indul, hánykor kell Önnek indulnia?
a. Majd a kávé után.
b. 8:23-kor.
c. Hamá’ nagyon dörömbölnek az utasok.
2. Ön a 4-es szerelvényt vezeti. Észreveszi, hogy a pályán üzemzavar miatt szerelvény vesztegel. Mit tesz?
a. Félrerántom a kormányt azt’ kikerülöm.
b. Ipszilon fordulatot veszek, majd a kocsiszínbe hajtok.
c. Fél órát várok zárt ajtókkal, közben a mikrofonba káromkodom.
3. Észreveszi, hogy a megbeszéltek ellenére a 6-os járat vezetője (a Köcsög Béla) időben indult. Hogy reagál?
a. Bedobom a páleszt, amit az öltözőszekrényben rejteget.
b. Üldözőbe veszem a 4-essel, s a Margithídon előzésbe kezdek.
c. Defektet színlelek és elengedek még három 6-ost.
4. Menőnek akar tűnni Klárika előtt és kilőni a zöldnél. Mit tesz, mikor vált a lámpa?
a. Hirtelen balra tekerem a kart.
b. Hirtelen jobbra tekerem a kart.
c. Össze-vissza kapcsolgatok mindent, mint egy lengyel sci-fiben.
d. Rájövök, hogy még nem engedtem fel az áramszedőt, így köhécselve megteszem.
5. Ha már tagja lenne a drimtimnek, mivel növelné a csapatszellemet?
a. Elmennek Bélával hajnalban felsővezetéket lopni.
b. Kettőnkön szemléltetném Klárikának a szerelvények egymásba csatolását.
c. Minden civilt avval hitegetnék, hogy igenis nagy munka azokon a keskeny kis síneken végigegyensúlyozni egy ilyen hatalmas járművel.
6. ESSZÉ. Írja le, hogyan képzeli el egy átlagnapjanak csúcspontját! Ötletadás:
a. Halálra ijesztettem 6 gyalogost amikor az utolsó pillanatban csengettem rájuk a megállóban.
b. Klárikával minden találkozásunkkor egymásra indexelünk a kreszt figyelmen kívül hagyva.
c. Egy út során sikerült lefényképeznem a visszapillantómban 8 kilogó lábat, 2 gyerekfejet, 12 hosszúkabát csücsköt, 4 aktatáskát.
d. Megin´ beszóltam a hácsó kocsiban a cigányoknak.
e. 12 perc késéssel indultam, mer’ pisálni voltam, majd a megállóknál az arcommal közlekedési dugót színleltem.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A parasztbának már 23 gyereke van és komoly gondot okoz az eltartásuk a családnak, megoldást kell találni a fogamzásgátlásra.. A helyi szóbeszéd nyomán elindul az erdőbe, hogy megkeresse az erdei manócskát és kikérje véleményét a témában. Nagynehezen meg is találja, és előadja neki a problémáját, mire a manócska azt mondja:
- Egyél minden este reszelt répát!
Megörül a paraszt, hazamegy lereszel egy répát, befalja és ráveti magát az asszonyra.
9 hónap múlva megszületik a 24. gyerek.
Elkeseredik a paraszt, és visszamegy az erdőbe, elmondja a baját a manónak, mire az:
- Rendesen etted a répát?
- Igen.
- Vizet is ittál hozzá?
- Hát azt nem.
- Itt szúrtad el...
Na jó, megörül a paraszt, hazamegy... s a 25. gyerek megszületése után visszamegy a manóhoz, és panaszkodik. Mire a manó:
- Etted a répát?
- Igen.
- Ittad a vizet hozzá?
- Igen.
- Mézzel?
- Hát, azt nem.
- Öreg hiba.
Hazamegy a paraszt, lereszeli a répát, jól fölönti mézzel, megiszik rá egy nagy pohát vizet és hopp az asszonyra. 26. gyerek után vissza az erdőbe...
- Te manó én kinyúvasztlak!
- Mé, etted a répát?
- Mint egy nyúl!
- Ittad a vizet?
- Mint a gödény!
- Mézzel?
- Azza há, oszt mégis itt az új kölyök!
Mire a manó gyanakodva ránéz:
- Te paraszt, és mondcsak, b***tál az asszonnyal?
- Hát persze!
A manó a fejéhez kap:
- Jajj azt nem szabaaad!!!


Hasbal Copyright. Minden jog fentartva. 2010
Speed95 » 2010-08-20 18:00:42
majd a kezébe ad egy nagy szem tablettát.
- Várjon egy kicsit, hozok vizet - mondja a doki és kimegy a szobából.
A beteg nagyon türelmetlen, hamar megunja a várakozást. Odasántikál az
ivócsaphoz és gyorsan beveszi a tablettát. Ezután visszatér az orvos egy
vödör vízzel.
- Na, most feloldjuk a tablettát, aztán ebben áztassa a lábát 30 percig.
….............................................................................................................................................
Orvos:
- Uram, sajnos prosztatamasszázst kell alkalmazni.
A beteg négykézlábra ereszkedik. A doki mögé térdel.
- Na, de doktor úr, mit csinál?
Orvos nyögve, elhaló hangon:
- Hogy tudsz ilyenkor magázni?
….............................................................................................................................................
Egy nő elmegy a pszichiáterhez. A doktor szó nélkül leteperi, letépi a ruhát
róla és jól megdugja. Miután a doki kész, így szól:
- Ez volt az én problémám. És mi az öné?
…...............................................................................................................................................
- Jaj, doktor úr, azt hiszem, a sok kagylótól vagyok rosszul.
- Friss volt? - kérdi az orvos, mikozben a beteg hasát tapintja.
- Honnan tudnám?
- Hogy nézett ki, mikor szétnyitotta?
- Szét kellett volna nyitnom?
….................................................................................................................................................
A professzor egy röntgenfelvételt mutat a medikusoknak:
- Nézzék uraim. A beteg nagyon sántít, mert a bal lába kétszáz milliméterrel
rövidebb, mint a másik. Nos, kolléga - fordul az egyik hallgatóhoz -, ön mit
tenne ilyen esetben?
- Hát, én is sántítanék...
…..................................................................................................................................................
- Jaj, doktor úr, én érzem, mennyire árt, de sehogy sem tudok leszokni a
dohányzásról.
- Rágógumival próbálkozott már?
- Igen, de nagyon büdösen ég.
…..................................................................................................................................................
- Ali bácsi, most megmérem a vérnyomását.
- Dehát a múlt héten mérte, doktor úr!
- És akkor mennyi volt?
- Ezer forint, de most nincs pénzem!
…..................................................................................................................................................
Az orvos alaposan megvizsgálja a beteget, ellenőrzi a leleteit, de meg sem
szólal, csak hümmög a papírok felett. A beteg türelmetlenül kérdezi:
- Doktor úr, hát mi bajom van?
- Azt majd a boncolás mutatja meg.
…....................................................................................................................................................
Fiatal, csinos nő a nőgyógyásznál:
- Kérem, vetkőzzön le!
A nő zavarban van, erre a doki leoltja a villanyt, hogy sötétben
vetkőzhessen. A nő megkérdi:
- Doktor úr, hová tegyem a ruháimat?
- Nyugodtan tegye csak ide, az enyémre…
….....................................................................................................................................................
Az orvos az egyik betegét teszteli a pszichiátriai osztályon.
- Mi lenne, ha levágnám a bal fülét? - kérdezi fürkészően az orvos a
pácienstől.
- Nem hallanék jól. És nem is látnék jól.
- Hogyhogy nem látna jól?
- Mert leesne a szemüvegem...



tucika » 2010-08-04 15:51:31
Össze is hívják a három, nagy tiszteletben álló tábornokot, majd közlik velük, hogy le fogják mérni a két szabadon választott testrészük közti távolságot. Minden egyes méterért 100 ezer dollár jutalmat kapnak.
Az első tábornok széttárja karjait és a bal kezének ujjaitól a jobbig lemérik a távolságot. Végül az 170 ezer dollárral elégedetten távozik.
A második tábornok a lábujjától a feje búbjáig méreti le magát és 180 ezer dollárral hagyja el boldogan a vizsgálótermet.
A harmadik közli, hogy neki a péniszétől a talpáig végezzék el a mérést. Nagy kacaj kíséri a bejelentést és megpróbálják lebeszélni, mondván hogy kívánhat nagyobbat is, de ő hajthatatlan.
Végül a mérést végző megkéri, hogy tolja le a nadrágját. Mikor nem találja azt a bizonyos testrészt meglepetten felkiált:
- De hát ez meg hol a fenébe van?
Mire a tábornok nyugodtan:
- Vietnámban.
_____________________________________________________
Az idős kis hölgy egy nap bement a kanadai nemzeti bankba egy táskányi pénzzel. Ragaszkodott hozzá, hogy a bank elnökével kíván beszélni számlanyitással kapcsolatban, mondván: "Sok pénzről van szó!"
Kevés hümmögés és hezitálás után a bank személyzete odakísérte az elnök irodájához az asszonyt. Az elnök megkérdezte, mennyit is szándékozik a bankban letétbe helyezni.
- 165.000 dollárt - felelte a hölgy, és a táskájából kiborította a pénzt az íróasztalra.
Az elnök természetesen rögtön kíváncsi lett, honnan származik a pénz, és megkérdezte:
- Asszonyom, meglepett mekkora összegű készpénzzel rendelkezik... Megtudhatnám, honnan van a pénz?
- Fogadésokból - felelte az asszony.
- Miféle fogadásokból? - kérdezte az elnök.
- Hát, például fogadok Önnel 25.000 dollárba, hogy az Ön heréi szögletesek. - felelte az idős hölgy.
- Hahaha - nevetett az elnök. - Ez egy idióta fogadás. Ilyen fogadást az életben nem nyerhet meg.
- Tartja esetleg a fogadást? - kérdezte kihívóan a hölgy.
- Persze! Fogadok 25.000 dollárba, hogy a heréim nem szögletesek!
- Mivel jelentős összegről van szó - mondta az idős hölgy - lehetséges, hogy holnap reggel 10 órára visszatérjek az ügyvédemmel, mint tanúval?
- Természetesen - felelte az elégedett elnök.
Aznap este az elnök rendkívül ideges volt a fogadás miatt, jelentős időt töltött a tükör előtt, ellenőrizve golyóit, forgatva jobbra - balra, újra meg újra. Gondosan ellenőrizte mindaddig, amíg teljességgel meg nem győződött arról, hogy semmiképp sem lehetnek szögletesek a golyói, és meg fogja nyerni a fogadást.
Másnap reggel pontosan 10 órakor az idős kis hölgy megjelent az elnök irodájában az ügyvédjével. Bemutatta az ügyvédet az elnöknek, majd megismételte a fogadást:
- 25.000 dollárt arra, hogy az elnök golyói szögletesek!
Az elnök elfogadta a fogadást, majd a hölgy megkérte, hogy vesse le a nadragját, hogy mindannyian láthassák. Az elnök megtette. A kis idős hölgy egész közelről rámeredt a herékre, majd megkérdezte, hogy lehet-e megfognia?
- Nos, rendben - felete az elnök. - 25.000 dollár nagy pénz, és szeretném, ha abszolút biztos lenne a dolgában.
Ekkor vette észre, hogy a hölgy ügyvédje csendben elkezdi verni a fejét a falba.
- Mi a fene van az ügyvédjével?- kérdezte az elnök.
- Semmi - felelte a hölgy. - Kivéve azt, ahogy tegnap fogadtam vele 100.000 dollárba, hogy ma reggel 10 órakor a kanadai nemzeti bank elnökének a golyói a kezemben lesznek.

Hala Madrid!
asdf2 » 2010-08-04 13:18:30
- Anyós a biciklin!
Einstein megérkezik a mennyország kapujába. Szent Péter elmondja neki, hogy mindenféle trükkökkel akarnak mindenféle emberek bejutni, bizonyítsa be, hogy ő Einstein. Einstein táblát meg krétát kér, és 10 perc alatt felvázolja a relativitáselméletet. Szent Péter beengedi. Picasso is megérkezik a mennyország kapujába. Szent Péter neki is elmondja. Ő is kér egy táblát, krétát és 5 perc alatt felvázol egy képet. Szent Péter őt is beengedi. Deutsch Tamás is megérkezik a mennyország kapujába. Szent Péter azt mondja neki:
- Einstein és Picasso egy táblával és egy krétával bebizonyították, hogy kik ők. Kíváncsi vagyok, te hogyan fogod bebizonyítani.
- Ki az az Einstein és ki az a Picasso?
- Gyere be, Tomikám!

Hasbal » 2010-08-04 13:13:43
Hsz.: 2317
- Ezt most miért kaptam?
- Ha nincs az a hülye diétád, már két éve itt lehetnénk!
----------------------------------------------------
A történelem nagy bazdmegjei
Milyen fáról ettél, hülye picsa, bazmeg! (Ádám)
Hol ez a kurva agancsos, bazmeg? (Hunor)
Anyáddal szórakozz, Odipusz, bazmeg! (Ismeretlen osztálytárs)
Heuréka, bazmeg! (Arkhimédész)
Na végre, már nem fázom, bazmeg! (Néró)
Te is, fiam, bazmeg! (Julius Caesar)
Hány kib...ott lyukat kell még fúrnom, bazmeg! (Búvár Kund)
Na, ha ezt előre tudom, el sem indulok, bazmeg!" (Kolombusz)
Hé, ez forró, bazmeg! (Dózsa György)
Mit gondolsz, ki a kisfaszom az állam, bazmeg?! (XIV. Lajos)
Csak most el ne veszítsem a fejem, bazmeg! (XVI. Lajos)
Öreg, tartsál már meg, mert leesek, bazmeg! (Dugovics Titusz)
Hová futtok, tetvek, csak most kezdek belejönni, bazmeg! (Dobó István)
Hé, skacok, nem innen indultunk, bazmeg? (Magellán)
Hát nem pont a fejemre esett, bazmeg! (Newton)
Ez vaddisznó? Szelíd ez, bazmeg! (Zrínyi Miklós)
És mégis mozog, bazmeg! (Galilei)
Játsszál már csendesebben, fiacskám, nem hallom, mit írtam, bazmeg!(Beethoven)
Hát ez a kibaszott rézbőrű hogy kerül ide, bazmeg?" (Custer tábornok)
Kurvára utálok levelet írni, bazmeg! (Bell)
Ezek a primitív köcsögök még majomul sem tudnak, bazmeg!(Tarzan)
Aludj el szépen, kis Balázs, bazmeg! (József Attila)
Hol a faszomba van a hamutartó, elnyomom a falon, bazmeg! (A Zeppelin léghajó kapitánya)
Honnan a lófaszból jön ez a sok víz, bazmeg?! (A Titanic kapitánya)
Mondtam, hogy ne engedd oda azt a spinét, bazmeg! (A Challenger kapitánya)
Mi a franc csilloghat abban az ablakban, bazmeg? (JFK)
Nézd má', hát nem bekapcsolta a prést, bazmeg! (Terminátor)
Mi a faszom az a Mátrix, bazmeg?! (Neo)
De utálom ezt a kurva Erőt, bazmeg!" (Anakin Skywalker)
Ki a retkesfaszú gyomorigbaszott portásivadék nyúlta le a pakkomat, bazmeg?!" (Nyilas Misi)
Hú, Csipkerózsika, te már száz éve nem mostál fogat, bazmeg! (Királyfi)
Jancsika, azonnal tedd le azt a sütő lapátot, bazmeg!" (Vasorrú bába)
Unatkozom, szopassuk meg a labancot, bazmeg! (A Tenkes kapitánya)
Már megint harangozni kő, bazmeg! (Quasimodo)
Csak ezt az egy betűt ismerem, bazmeg! (Zorro)
Szeva, Micimackó, lehetek a Tigrised, bazmeg?(Tigris)
Hö, höhö, höhöhö,bazmeg! (Butthead)
Bazmeg, bazmeg, bazmeg, te egy hülye picsa vagy, bazmeg! (Bruce Willis, Ponyvaregény)
Fogadjunk, hogy vaktöltény, bazmeg! (John Lennon)
Muszáj kimennem oda, bazmeg?! (Neil Armstrong)
Sose jönnek rá, bazmeg! (Nixon)
Szelidiccsé má' meg, bazmeg! (Róka a Kis hercegnek)


Hasbal Copyright. Minden jog fentartva. 2010
Speed95 » 2010-08-03 16:07:59
kínai kínzást.Meghallja ezt a fiatal királyfi is, gondolja, majd ő kibírja azokat a kínzásokat.
Még aznap este be is jelentkezik a császárhoz.Bevezetik az előkészített szobájába,
mondván, hogy aludjon egyet, mert holnap nehéz napja lesz.
Amikor reggel felkel, látja, hogy egy 50 kg-os szikla van a hasán, ezen felirattal:
˝1. legszörnyűbb kínai kínzás: 50 kg-os kő a mellkason.˝
Ha-Ha, ez semmi!-kiált a királyfi, és azzal kidobja a sziklát az ablakon.
Csak ezután látja a zuhanó kő másik oldalán a másik feliratot:
˝2. legszörnyűbb kínai kínzás: Bal here a kőhöz kötve.˝
A királyfi megrémül, de mivel már nem tudja elkapni a sziklát, utánna ugrik.Zuhanás közben azonban
meglát a falon egy harmadik feliratot:
˝3. legszörnyűbb kínai kínzás: Jobb here az ágyhoz kötve.˝



Hasbal » 2010-07-08 11:16:26
Hsz.: 2317
Isten látva a világon pusztító drogőrületet, úgy dönt, hogy az ellenséggel csak akkor veheti fel a harcot, ha megismeri azt, ezért leküldi apostolait a Földre, hogy szerezzenek be mintákat. Eltelik némi idő és szép sorban kopogtatnak a Mennyország ajtaján: Megjön Péter és bekopog:
- Mit hoztál, Péter?
- Egy kis hasist hoztam Marokkóból.
Megjön János és bekopog:
- Mit hoztál, János?
- Hoztam egy kis kokaint Kolumbiából.
Megjön Lukács és bekopog:
- Mit hoztál Lukács?
- LSD-t hoztam Amszterdamból.
Megjön Júdás és bekopog:
- Mit hoztál, Júdás?
- FBI!!! Mindenki a földre, kezeket a tarkóra...
--------------------------------------------------
A következő szomorú hír röppent fel egy fórumon:
"Nemrég halt meg egy barátom amiatt, hogy bedugva hagyta a telefontöltőjét."
Nemsokára megindultak a hozzászólások:
"Részvétem. Biztos nagyon megrázott az eset."
"Ez egy igazi tragédia VOLT."
"Remélem, a biztosító nem tanúsított komoly ellenállást."
"És azóta hogyan vezeted le a feszültséget?"
"Nem mondanám, hogy nagyon felvillanyozódtam."
"Szememben az együttérzés tüze lobog."
"Ha lehet, zárjuk rövidre a megemlékezést."
--------------------------------------------------
A törpe árulja az almamagot. Odamegy hozzá a rendőr, s megkérdi tőle:
- Mit árulsz törpe?
- Almamagot.
- De miért?
- Mert serkenti az agy működést.
- Igen?? Mennyi az ára? - kérdezi a rendőr.
- 5 db 10 Ft.
Megveszi és tovább sétál, ott látja hogy 5 kg alma 5 Ft. Visszamegy:
- Te törpe, te át basztál engem, ott 5 kg alma 5 Ft, itt meg 5 db almamag 10 Ft!
- Látja, máris kezd hatni!
--------------------------------------------------
Hibaüzenet férj
Feleség: Bevásároltál?
Férj: Bad command or filename.
Feleség: megkértelek még a reggel...
Férj: Syntax Error. Abort?
Feleség: Még az új televiziót sem?
Férj: Variable not found....
Feleség: Ok, add ide a hitelkártyádat, majd én bevásárolok...
Férj: Sharing Violation. Access denied!
Feleség: Te komolyan beszélsz, viccelsz vagy csak idegesíteni akarsz?
Férj: Too many parameters...
Feleség: Nem értem, hogy miért pont hozzád mentem feleségül?
Férj: Data type mismatch.
Feleség: És a fizetésedet mikor kapod?
Férj: File in use... Try later.
Feleség: Akaratlanul is megkérdem... jelentek én valamit a Te számodra?
Férj: Unknown Virus.
----------------------------------------------------
Öreg bácsika beszélget a farkával:
- Na, idefigyelj! Együtt születtünk, együtt cseperedtünk, együtt veszítettük el a szüzességünket, együtt házasodtunk. Nehogy már előbb dögölj meg mint én!

Hasbal Copyright. Minden jog fentartva. 2010
msr- » 2010-07-07 16:27:54
- Értettem! - mondja Kovács.
Kiáll az ôrségbe. Egyszer csak jön Kiss, a barátja.
- Megállj, Kiss! Tudod a jelszót?
- Tudom.
- Akkor bemehetsz!
Kurucz » 2010-07-07 16:21:54
Hsz.: 4130
- Atyám, én súlyosan vétkeztem.
- Mondd csak el, fiam, hogy mit tettél, Isten majd megbocsát. - feleli a pap.
- Van egy hűséges barátnőm már három éve, de még semmi komoly dolog nem történt köztünk. Tegnap elmentem hozzájuk, de senki nem volt otthon, csak a nővére. Kettesben voltunk, beszélgetni kezdtünk, aztán...hát... lefeküdtünk egymással.
- Ez bizony hiba volt, fiam, de szerencséd, hogy meggyóntad.
- Történt még más is...A múlt héten elmentem a barátnőm munkahelyére, és senki nem volt bent az irodában, csak egy kolléganője. Vele is lefeküdtem.
- Hát ez már tényleg súlyos vétek. Ezért vezekelned kell.
- Ez még nem minden. A múlt hónapban meglátogattam a lány rokonait. Senki nem volt otthon, csak a nagynénje. Vele is lefeküdtem. Atyám..., atyám!
A férfi hirtelen észrevette, hogy a pap nincs a gyóntató székben.
- Atyám! Hová ment?
Elkezdte körbejárni a templomot, minden pad alá benézett, végül az orgona alatt találta meg a papot, meglapulva a sarokban.
- Atyám, miért bújt be oda?
- Ne haragudj, fiam, de miközben hallgattalak, rájöttem, hogy senki más nincs a templomban rajtam kívül.
vargapeter » 2010-06-23 12:33:10

a végén majdnem meghaltam

patchaou » 2010-06-23 12:29:21
Hsz.: 1607
Az apja leülteti, és példákkal elmagyarázza:
- Figyelj, fiam. Én hozom haza a pénzt, tehát én vagyok a KAPITALIZMUS.
- Anyád ügyel a pénzre, tehát ő a KORMÁNY.
- Nagyapád ügyel arra, hogy minden rendben legyen, tehát ő a SZAKSZERVEZET.
- A babysitter a DOLGOZÓOSZTÁLY, ... és mi mindannyian azért dolgozunk, hogy te, a NÉP jól érezd magad, és minden rendben legyen.
-A pár hónapos kisöcséd pedig a közös JÖVŐNK.
A kisfiú elraktározza a hallottakat, és elmegy aludni. Éjjel arra ébred, hogy az öccse "telerakta a pelenkáját" és sír. Felkel, és szólni akar az anyjának, de az olyan mélyen alszik, hogy nem bírja felkelteni. Bemegy szólni a babysitternek, de a szobában látja, hogy az apja éppen hempereg vele az ágyban, miközben a nagyapja kukucskál be az ablakon. Senki sem veszi észre, hogy ő is ott van, így visszamegy aludni.
Másnap kérdezi az apja, hogy el tudja-e mondani a saját szavaival, hogy mi is az a politika. A kisfiúnak eszébe jutnak az éjszaka látottak, s így szól:
- A politika az, amikor a kapitalizmus kihasználja a dolgozó osztályt, amit a szakszervezet csak tétlenül bámul. A kormány alszik, a néppel senki sem törődik, és a jövő is szarban van.
Hasbal » 2010-06-19 09:57:36
Hsz.: 2317
Nemrég jött egy fazon, hogy neki nagyon súlyos betegsége van (tényleg, igaz, kb 120 kg...). Beszélgetés:
- ... és mégis, mi a panasza?
- Kongói vérzéses lázam van!
- De ezt miből gondolja? Járt mostanában Afrikában?
- Nem, soha, még külföldön sem voltam.
- Akkor honnan veszi, hogy ez a betegsége?
- Hát erről olvastam egy cikket a neten, amikor a gépem kiírta, hogy vírust érzékel, és nem kaptam el elég gyorsan a kezem gépről... Azóta köhögök, meg lázas vagyok...
VIII.ker, a hangot nem lehet itt visszaadni.
- Szóval, tegnap beba..tam, oszt a Gázsi jól megvert, leestem a lépcsőn, gyött az omoc (OMSZ=mentők), oszt aszonta, komodói cibere.
- Tessék, nem értem...
- Komodói Cibere. Vagy maga hülye? (commotio cerebri = agyrázkódás)
Egyedi panaszok:
...Teccik tunni, nekem Partizán betegségem van (Parkinson)
...Mert hogy nekem volt szívizomstukatúrám, és megkatetirezáltak (szívinfarktus, katérezés)
...szívileg meg cukorilag kezel a XY doktornő
... volt már tügyőemblémám (embólia)
... meg azt mondta rám az a rohadék, nem infarkasom van, hanem egy Angéla Pektor vagyok! ( angina pectoralis, átmeneti mellkasi szorítás)
... No már most, az, hogy én abszurdumra jöttem, nem az én hibám, hanem az uramé, mert az akar folyton ba...ni (abortusz)
... szedem én a fogamzásgátlót, csak két hónapja elfogyott
- ... nekem nem lehet ám akármilyen gyógyszert adni, mert én kérem epilepiszens vagyok! (epilepsziás)
- Milyen gyógyszereket szed? - Brinaldix, Xanax, Renitex, Betalox, Rivotrix... (csak az első 2 x-es, a többi nem, de ki tudja nem-e Asterix is ezeket szedte...)
- ... nem, nem volt műtétem még.
- Hmm... Szilikon cicivel jött a világra?
- Mé, az számíííít???
Telefon: (láz hányás, elájult)
- ... és hol tetszik lakni? - XY utca 4, de most Orosházán vagyok.
- Akkor mi a fenének minket hívott?
- Mert ott lakom a kerületben, és maguknak kötelességük kijönni!
- De hölgyem, most mondta, hogy nem itthon van a pesti címen, hanem vidéken!
- És, mit számít? Fizetem a TB-t, ah nem jönnek ki, feljelentem magukat! (röhögve letettem a telefont erre nem tudtam mit mondani
)Erős has görcs, éjjel, méhenkívüli terhesség, műtét. Altatnám el a csajt, erre felsikolt:
- Én nem kapatok gyógyszert, mert terhes vagyok! (szőke...)
T.Páciens lába rohad, benne kukacok hemzsegnek, le kell vágni. Mire ő: nem elég lefújni Chemotoxszal?
Fiatal, harmincas pasi, fatális agyvérzés, agyhalott, jöttek a Transzplantosok, szétkapták. A feleségével megbeszéltem, ez miről szól, hogy hány életet lehet vele megmenteni. Vége, minden használhatót kiszedtek, szét a szerjózsa minden irányába, erre a csaj megkérdi: És ő már biztos nem ébred fel? Nem mertem röhögni, mert azt hittem, sokkot kapott. De nem, komolyan gondolta, hogy esetleg, miután a szívét-máját-veséit-tüdejét kiszedték, majd magához tér...
VIII-ker, telefon.
- Jöjjenek már ki, a mama olyan furán veszi a levegőt.
- Milyen furán?
- Hát, igazából nem is vesz..
- És mióta nem vesz???!!!
- Tudom én? Amikor lementem a kocsmába, még hörgött!
Emberi hülyeség: Koraszülött osztályon.... nem vitték haza az ikerpárból csak az egyik gyereket mert apuka szerint a másik nem hasonlított senkire. 1 hét után jöttek vissza érte, addigra sikerült valakinek rávennie őket, hogy ugyanmá'
De olyan is volt,aki hajnali 2-kor visszahozta a gyereket, mert hogy az sír.
Plázacicus a röntgenben éjszaka.
- Mégis, hogy sérült meg az ujja?
- Becsípte a mobil, amikor összecsuktam.
No, ez civil környezetben történt, önkiszolgáló benzinkút. Mentem éjszakára mentőzni, és a szép piros kabát volt rajtam... Hozzátartozik, hosszú vörös hajam van, meg 90D mellbőségem... Odajön egy nénike:
- Fiatalember, segíteni, megtankolni?
- Fiatal asszony, és nem kutas vagyok.
- Hanem? Piros a ruhája!
- Igen, ez mentős ruha, mentős vagyok.
- Mentős? Ki van rosszul?
- ... ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉN!
Rutin baromságok:
- Fura a székletem.
- Milyen? Véres, fekete, nyákos?
- Mit tudom én, nem nézegetem!
- De akkor mi a fura?
- Hát hogy nincs.
- Mióta?
- Tudom én? Ki maga, orvos, vagy közönségkutató?
---------------------------------------
Három rendőrt halálra ítélnek. A bíró kihirdeti a végrendet:
- Három végzési lehetőség közül lehet választani. Golyó, kötél, vagy villamosszék.
Jön az első:
- A villanytól félek, a kötél nem méltó hozzám, én a golyót választom.
Kiviszik, sortűz, meghal. Jön a második:
- A kötél fájdalmas, a golyó nem méltó hozzám, legyen a villamosszék!
Rákapcsolják, semmi. Megbütykölik, még egyszer rákapcsolják, szintén semmi. A harmadik sikertelen kísérlet után a ítéltet szabadon kell engedni, de annyi ideje marad, hogy odaszóljon társának, hogy a villamosszékben nincs áram. Következik a harmadik:
- A golyótól irtózom, a villamosszékben nincs áram, tehát marad a kötél.
----------------------------------------
Szent Péter lejön a Földre. Odamegy egy csöveshez:
- Hé, csöves! Adjál egy szelet kenyeret!
Ad neki a csöves.
- Hé, csöves!! Adjál egy doboz sört!
Ad neki a csöves.
- Hé, csöves!! Van cigid??
- Háát... Cigim az nincs, de van füvem!
- Az is jó lesz!
Elszívják... Pár perc múlva megszólal Szent Péter:
- Hé, csöves!! Én vagyok Szent Péter.
- Jó az anyag, mi??

Hasbal Copyright. Minden jog fentartva. 2010
Speed95 » 2010-06-18 23:19:25
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Egy nő az állatkereskedésben valami ajándékot venne a férjének, de mindent
túl drágának talál. Ezt elpanaszolja az eladó nőnek.
- Nos, semmi gond. Van hátul a raktárban egy különleges békám. Csak 50
dollárért.
- Nem túl sok az egy békáért?
- Szerintem, megéri az árát. Arra lett betanítva, hogy orális szexet tudjon
végezni.
A nö megdöbben, ám mivel a férjének ez az egyik kedvence, ö meg nem rajong
érte, úgy gondolja, jó befektetés lesz. Megveszi, hazaviszi.
Este átadja és elmagyarázza a béka különleges értékét. A férj kétkedik, de
megígéri, hogy kipróbálja. Aztán a nö az éjszaka közepén arra ébred, hogy a
konyhából edénycsörgés hallatszik.
Kitámolyog. Látja, hogy a béka és a férfi lábasokat szed elö, és
szakácskönyvet lapoz.
- Mi a fenét csináltok itt ti ketten? - kérdezi.
Mire a férj:
- Ki vagy rúgva, már főzni is tanítom !!!
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Pistikét festeni küldi az apukája:
- Fiam, itt van az ecset és a festék, fesd újra az ablakokat.
20 perc múlva jön is a gyerek:
- Apu, a kereteket is?
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az SS tiszt odamegy a zsidó kisgyerekhez. Megkérdezi tőle:
- Hány éves vagy, és hány kiló?
- 16 éves és 60 kiló.
- Lesz ez még fordítva is!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Mi van a pap sírkövére írva?
- ?
- Tanulmányait befejezte.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Cigánygyerek kérdi az anyjától:
- Há mé van az, hod én huszig tuok számmóni, az oszálytársaim meg a
nyócast tuggyák még csak?
- Mer te egy okos purdé vagy.
- Oszt mé van, hod én mán tíz betűt tuok írni, az osztálytársaim meg csak ötöt?
- Mer te egy okos purdé vagy.
- Oszt az mé van, hogy nekem a izém is tíz centivel nagyobb, mint az
osztálytársaimé?
- Me' te 16 vagy, a többi meg csak hat...
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hazamegy a cigány és így szól az asszonyhoz.
- Hallod-e te ásszony! Há lement a bútor ára!
- Aztán hol?
- Hát itt á torkomon.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Interkontinentális repülőjáraton a személyzet nyugodtan kávézik a kabinban, mikor egy farkas töri rájuk az ajtót. Gondolkodás nélkül elkapja a kapitány grabancát és szól:
- Téged most felfallak!
- Ne egyél meg farkas koma! Én vezetem a gépet, ha megeszel, ki fog leszállni?
- Na jó. Akkor másodpilóta, téged.
- Jaj, engem se egyél meg, mert a kapitánynak szüksége van rám, hogy biztonságosan földet érjünk.
Ekkor lép be a kabinba az egyik stewardess. Akkor nincs más hátra, téged kell megennem.
- Hát egyél, de figyelmeztetnélek, hogy ebben az esetben leszállás után téged dugnak meg a pilóták.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-Mit bocsátott ki az izlandi tűzhányó?
-???
-Air-port..
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Mit nem szabad mondani a rendőrnek, ha megállít az úton?
- ???
- Így nem érem el a jogosítványomat. Megfogná egy pillanatra a sörömet, kérem?
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Autó és Stohl is:
-Óvakodj a részeg autóStohl!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A tűzoltóság oktatást tart az óvodában. A bemutató után a tűzoltó felteszi a kérdést:
- Na gyerekek, mit csináltok, ha ég a kabátotok?
Mire az egyik kisfiú:
- Nem veszem fel.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Hogy hívják a vén indián öregasszonyt?
- ???
- Bomlik.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-Mi az, hosszú fekete és jól áll a cigányon?
- ???
- Féknyom.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-Mi a közös a pap és a karácsonyfa között?
-????
-Mind a kettőn díszek a golyók.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A gilisztafiu kerdi a gyaszruhas es zokogo mamajat:
-Mama, miert sirsz?
-Apad miatt?
-Miert hol van?
-Elment horgaszni
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Mi az abszolút lehetetlenség?
- ???
- Lakatlan szigeten a tömegszex.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-Mi a legbrutálisabb udvarlás?
-???
-Ha egy kamionos ráhajt egy nőre.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Telefon a számítógép szerelőnek:
Láma: Halló,halló véletlenűl bennemaradt a csavarzhúzó a számítógépben!
Szerelő: Zavarja ez a múködést?
Láma: Nem csak a folyton kiirja,hogy a Windows új hardvert talált,és nem találja hozzá az illesztőprogramot.



Rudi95 » 2010-06-11 14:21:04
- Fiam, ha sokat m@szturbálsz, meg is vakulhatsz!
- Apa, apa, de hisz itt vagyok!
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A rendőr elveszti az egyik szemét. Kap a biztosítótól 30 ezer forintot. Elkezd spekulálni: ha kilövetem a másik szememet is, lesz 60 ezer forintom, és akkor megvehetem a színes tévét.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Két csiga "megy" az M3-as autópálya mellett .
Megszólal az egyik.
- Átmegyünk a másik oldalra?
Mire a másik.
- Áááá!!!
- Oda születni kell!
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Alkalmi pár a hotelszobában meghitten szeretkezik, amikor a szőke csaj megszólal:
- Van egy kis gond. AIDS-es vagyok...
Srác:
- Én is...
Csaj:
- De én csak vicceltem...
Srác:
- Többet nem fogsz!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Egy rablónak a buszmegállóban megtetszik egy apáca. Odamegy hozzá, és ezt kédezi:
- Te nagyon tetszel nekem, nem tudnálak-e magamévá tenni?
Az apáca így felel:
- Sajnálom, de én az Istennek élek, hogyha majd eljön Jézus Krisztus, akkor az övé leszek.
Ezután az apáca felszáll a buszra. A rabló utána megy, és megkérdezi a buszsofőrt:
- Nem tudja, hogy tudnám magamévá tenni az apácát?
Így felel a buszsofőr:
- Minden reggel 6-kor a temetőben imádkozik, hogy Jézus Krisztus jöjjön el. Öltözzön be Jézus Krisztusnak!
Úgy is tesz a rabló. Az apáca valóban ott imádkozik. Így szól a rabló:
- Én vagyok Jézus Krisztus, azért jöttem, hogy magamévá tegyelek.
Az apáca bele is egyezik, csak az volt a kérése, hogy hátulról csinálják.
Végeztek, és ezt mondta Jézus Krisztus, vagyis a rabló:
- Hehe, én a rabló vagyok a buszmegállóból!!!
- Hehe, én meg a buszsofőr vagyok a buszról!!!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Két alkoholista elmegy kempingezni. Mondja az egyik:
- Én hoztam magammal egy üveg pálinkát, hogy ha véletlenül megszúrna minket egy rozsdás szög, legyen mivel fertőtleníteni. Te mit hoztál?
- Két rozsdás szöget.
asdf2 » 2010-06-05 23:00:34
Hirtelen az amerikai előkap egy köteg dollárt és elkezdi ledobálni a mélybe, miközben ezt kiabálja:
- Nekünk ebből otthon rengeteg van!
Ezt látva a francia előkap néhány üveg pezsgőt, és elkezdi a mélybe önteni, miközben azt kiabálja:
- Nekünk ebből itthon rengeteg van!
Látva ezt, a cigány aggodalmas arccal fordul a magyar felé:
- Te, tesókám, eszedbe ne jusson valami hülyeség...

makó » 2010-06-01 21:46:15
Megmagyaráztam neki, hogy a kutyám fekete, munkanélküli, lusta és nem beszél magyarul. Többször volt figyelmeztetve szexuális molesztálásért és egy csomó kölyke van szerte a faluban. Ráadásul nem fizet adót, a parkba piszkít, idegen embereket molesztál, koldul, ételt lop és halvány elképzelése sincs arról, ki az apja...
Hétfőn megyek a pénzért...

kis integrál » 2010-05-31 21:14:39
-Csokolom sofőbáci!
A sofőr megpofozza.Nem megy iskolába.
Másnap úgyanúgy köszön pofontkap hazamegy.
Harmadnap már az apjával megy.
-Sofőr úr miért van az hogy az én fiam felszáll a buszra és ön lepofozza!
-Met Cuffollodik!
banok » 2010-05-30 23:10:23
Minden nap új mese...
Hasbal » 2010-05-30 10:25:37
Hsz.: 2317
- Hú nagyon jól csinálja maga csak kár, hogy ilyen rövid ideig tartot, nincs magának véletlenül egy fiatalabb rokona?
Mire az öreg:
- De van egy fiam!
Nő:
- Ö is ilyen jol müveli ezt a "mesterséget"??
Öreg:
- Hát mi székelyek nem szoktunk ilyenekről egymásközt beszélgetni de azt tudom hogy a múltkor elkapot egy medvét az meg azóta nekünk gyüjti a mézet!!!!
-----------------------------------------------------
vizsgázni.
A vizsgabiztos nem tudja megállni, ezért megkérdezi:
- Bácsi! Miért akar ilyen idős korban megtanulni héberül?
- Hát, mert ha meghalok - feleli a székely - tudjak a mennyben az Istennel beszélni.
- És ha a pokolra jut?
- ROMÁNUL MÁR TUDOK!!!!
----------------------------------------------------
Tanárnő a gyerekhez:
- Pistike, van házid?
- Van. Töltsek?
----------------------------------------------------
A cigány meséli: -Há’ megyek á folyópárton, oszt látom, hogy ott fekszik egy árányhál. Gondútam, visszadobom, háthá teljesíti három kívánságomat. Visszadobom a hálát, á’mmeg aszongyá: ,,Te cigá! Há nágyon rendes vótá hozzám, teljesítem három kívánságodát!" Gondútám, jó lenne egy verdá! Há rágondulok, áztá ott egy Ferrári. Beülök, megyek házá. Nízem a házát. Jó lenne egy kastíly helette. Rágondulok, oszt ott egy kácsálábon forgó kástíly. Bemegyek, há látom áz ásszonyt. Rándá is, meg kövér is, jó lenne helette egy bombánő. Csák rágondulok, oszt mán ott is terem. Gondútám, visszamék az árányhálhoz, hogy meghálálom néki. Visszámegyek á folyópártrá, hogy: ,,Té árányhál! Hogy hálálhátnám ín ezt meg!" Áz árányhál gondúkodik, osztán aszongya: ,,Té cigá! Há tégy éngöm á mágádévá!" Há mikó csinálom, átváltozik egy nyócéves kislánnyá. Há’ így törtínt ez, igen tisztelt bíróság...
--------------------------------------------------
Két szőke és egy barna nő sétálnak az őserdőben. Elérnek egy folyóhoz. A folyó tele van krokodilokkal. A folyó szélén áll egy tündér. Azt mondja nekik:
- Mindhármótoknak van 1-1 kívánsága. Te mit kívánsz? - kérdezi az első szőkétől.
- Azt, hogy gyorsabban ússzak a krokodilnál. Sikerül a varázslat, beleugrik a vízbe, már éppen eléri a partot, amikor elkapja egy másik krokodil, és megeszi.
- Te mit kívánsz? - kérdezi a tündér a másik szőkét.
- Azt, hogy tudjak repülni, hogy átrepülljem a folyót.
Sikerül a varázslat, már ő is éppen eléri a másik partot, de egy krokodil felugrik, és elkapja őt is.
- Te mit kívánsz? - kérdezi a tündér a barna hajú nőt.
- Azt, hogy gondolkozzam egy férfi agyával.
Sikerül a varázslat, felkiált a barna:
- Jé, ott egy híd!
------------------------------------------------
Zidane otthon nem mer kimenni a utcára, végül úgy dönt álruhában kimerészkedik. Szerzetesnek öltözik az amúgy is cölib frizu miatt. Az elsö szembejövö, egy öreg néni rögtön ráköszön:
- Szia Zizu!
Becsinál ijedtében, pánikszerűen hazaszalad, kilihegi magát, majd úgy dönt, lefürdik, átöltözik. Szakállat vesz fel, lepedöt, és mint emír, kisurran megint az utcára. A néni még mindig ott áldogál, megint ráköszön:
- Szia Zizu!
Zizu összefossa magát. Hazamegy, megint lefürdik és átöltözik, ezúttal már ki is sminkeli magát, hidrogénezi a haját, a felesége ruhájába beöltözik, zoknikat dug a cicijei elé, és egy ridiküllel a kezében, mint transzvesztita megint kilibben az utcára. Néni már messziröl integet.
- Zizu, szia Zizu!
- Honnan tetszik megismerni folyton?
- Hülye vagy, bazmeg? Én vagyok az, Barthez!
Hasbal » 2010-05-27 16:52:36
Hsz.: 2317
- Látják azt a csoportot a korlát mellett? Azok nem lovagolni jöttek, hanem magukon röhögni. Úgyhogy szedjék össze magukat!
- Lovat láttak már? És miről ismerték föl? Hogy röfogött? Hát elárulom, az nem az volt. Vagy amikor meglátta magukat, attól félrebeszélt.
- Maguk egy óráért befizettek ötezer forintot. A ló ingyen csinálja. És ahogy magukat elnézem, ő jár rosszabbul.
- A szeme a feje elülső részén található, ezért előrefelé jobban lát. Amelyik minden oldalra egyformán lát, az a vak ló.
- Hátul két lába van, ezekkel fut, elöl kettő, ezekkel fékez, és mind a négy patában végződik. Így lehet megkülönböztetni az asztaltól.
- Mint látják, mindegyik patájára patkót szögeltünk. Ez nagyon praktikus, mert ha valakit megrúg, az nem tud utána reklamálni.Í
- Látják a ló hátán a nyerget? Őseink alatta puhították a húst. Maguk felette fogják.
- A ló elöl harap, hátul rúg, ezért a közepén szállunk föl rá.
- Segítsen neki, emelje a lábát! Úgy, most lendítse föl! Most egy kicsit pihenjenek, míg én kiröhögöm magam.
- Egyikük szálljon le, vagy maga, vagy a majré!
- Üljön már lazábban! Ahogy így elnézem, a merevgörcs magánál volt ipari tanuló.
- Hogy ül a lovon?! Maga baloldali?
- Magának hogy áll a lába? Hogy a kedves nagymamától örökölte? Nem létezik, már régen kihalt volna a családjuk.
- Látja ezt a szíjat? Kapaszkodjon bele! Az a fék, de itt mi kantárnak hívjuk. Ha meghúzza, a ló lassít. Ha erősen húzza, a ló megáll. Ha nagyon erősen megrántja, akkor a ló hanyatt esik, és maga lesz alatta.
- Ne remegjen már annyira, eltöri a ló gerincét. Mit csodálkozik? Igen, van gerince, nem politikus az!
- Ezt hívják kényszerleszállásnak. Elég alapos talajlazítást végzett!
- Igaza van, a csúcson kell abbahagyni! Tisztelem a tudományos érdeklődését, de abban a susnyásban nem fog találni ritka növényfajt. Majd ha a ló visszafelé jön, megint felszállhat.
- Ahogy látom, maga legalább egy hétig nem fog ülősztrájkot kezdeni.
tucika » 2010-05-24 11:11:41
- Te, ittál már kalózpálinkát?
- Még nem.
- Nekem van, tessék igyál! - a másik beleiszik.
- [censored]a, de miért kalózpálinka ez?
- Nem látod, ott van az üvegen a halálfej, meg a két csont!
___________________________________________________
- Apu, veszel nekem egy hightech, 3G-s, usb-s, bluetooth-os, 12 megás hard disc-kel és integrált fotókamerával felszerelt mobiltelefont, amivel mp3-at, pdf-et és java utilities-t lehet letölteni?
- Édes fiam, nem tudnál te is csak drogozni, mint mindenki más?
_________________________________________________________
Két informatikus beszélget:
- Képzeld, tegnap az éjszakai klubban megismerkedtem egy csinos szőke nővel.
- Szerencsés fickó...
- Felhívtam a lakásra, ittunk egy kicsit, átöleltem...
- És aztán, mi volt még?
- Egyszer csak azt mondja: vetkőztess le.
- Nahát...
- Levettem a szoknyáját, aztán a bugyiját is, aztán lefektettem a notebook mellé, az asztalra...
- No csak, vettél egy notebookot? Milyen processzorral?
______________________________________________
Az orvos a beteghez:
- A gerincéről készült röntgenfelvételen súlyos elváltozásokat találtunk, de Photoshoppal kijavítottuk!
________________________________________________________
A legújabb Windows verzió hivatalos neve: Windows Vista.
A kék halál új felirata: Astala Vista.

Hala Madrid!
Hasbal » 2010-05-24 09:58:27
Hsz.: 2317
1 Most megyek kórházba. Ha Maga megbűntet, miből fizetem ki ?
2 Ha most felidegesít, biztos balesetet fogok okozni.
3 Ha nem ülök az autóra, a főnök holnap mást fog odaültetni.
4 Most vizsgázott, ott azt mondták, hogy jó!
5 Már meg van rendelve, muszáj megkeressem a rávalót.
6 Induláskor még jó volt …
7 Higgye el, vizsgára megcsinálom.
8 Már csak pár hetem van hátra, higgye el nem fogom használni az autót.
9 Az újra már befizettem, ezzel csak kifutom a vizsgaidőt.
10 Maga a saját kollégáinak ellenkezőjét mondja.
11 Ahány megye annyi elbírálás, a pestiek ezt mondták ...
12 Most jöttem a szervízből, ott jó volt.
13 Ha a német elfogadta, maga miért nem?
14 Ha kiveszem a fékbiztosítót, úgy rántgat az autó! /utánfutónál/
15 Nem tudom mit írok alá, és ezért nem írom alá!
16 Maga nem is ellenőrizhet, csak a rendőrnek adom oda a forgalmit.
17 Saját célra használom a teherautót, minek a menetlevél?
18 A fóliát már a vizsgán is elfogadták, külföldről hoztam be.
19 A vonóhorgot nem használom, minek a tachográf?
20 Van pecsétje ?
21 Most kaptam a defektet, csak azért van fenn ez a gumi.
22 Nem fért el a létra, csak ezért vettem ki a rácsot.
23 Maga nagyon szigorú!
24 Van magának családja? Költse arra a bírságot.!
25 A főnököm ezt másként mondta, bocs de Ő fizet.
26 Azt hiszem, nincs igaza!
27 Én is veszek egy sárga mellényt …
28 A főnököm a tulaj, ez az ő cége. Ez nem feketefuvar!
29 Mit okoskodik? Maga is abból kapja a fizetését amit apám befizet!
30 Megveszem kilóra, mit képzel ?
31 Tudja, hogy ÉN ki vagyok ??
32 Tudja hányan mennek túlsúlyosan? Pont engem szúrt ki?
33 A háta mögött elment egy csomó autó, azokkal persze nem törődik !
34 Minket senki sem tájékoztatott erről. Miért nem írnak nekünk is tájékoztatót ?
35 KF, milyen gyülekezet az ?
36 Mivel tudja bizonyítani az igazát ?
37 Az UNIÓ csak maguknak jó, többet tudnak bűntetni.
38 Tudom kell az államnak …
39 10 000 ft , higgye el az 5 000 ft-ból is sokat tanulok.
40 Üdvözlöm a főnökeit ...
--------------------------------------------
- Mit lehet csinalni 365 db használt óvszerrel?
- ???
- Beolvasztod, készítesz belőle egy gumiabroncsot, és elnevezed Goodyear-nek!
--------------------------------------------
Két buzi utazik a repülőn. Épphogy felszáll a gép, odaszól egyik a másiknak:
- Te, én most úgy megvágnálak!
Mire a másik:
- Most nem lehet, itt egy csomó ember!
- Ne izgulj már, mindenki a felszállással, meg az ügyes-bajos dolgával van elfoglalva. Figyelj! Kérj egy tollat!
- KÉREK EGY TOLLAT! -ordít fel a cimbora, de senki nem figyel rá.
- Na látod! -csillan fel a kanos szeme.
Megtörténik a dolog, minden OK. Eltelik egy fél óra, jön a stewardess, és látja, hogy egy bácsika maga elé hányt.
- Bácsi miért nem kért egy zacskót? - kérdi tőle, mire az öreg:
- Hogyisne! Az előbb a fiatalember csak egy tollat kért, és úgy megdugták, hogy azóta se mer megszólalni!
--------------------------------------------
Nő elmegy az egyik sintértelepre..
- Egy olyan kutyát szeretnék, ami nagyon erős, és be van tanítva!!
Telep vezetője:
- Ami azt illeti, van egy ""KARATE Pitbull"-unk!
- Aha persze. - mondja a szőke
- Mondjon neki bármit, és ő megcsinálja! - mondja a telepvezető
- OK. KaratePitbull, a kerítést!
Szétszedi.
- Karatepitbull, a csillárt!
Szétszedi.
- "Ez jó lesz, elviszem" - mondja a nő.
Megmutatja a férjének
- Nézd szivem karatepitbull!
Mire a férj
- Karatepitbull a f@szomat....!
--------------------------------------------
- Mire jó a villanyírógép?
- ???
- Semmire. Ki látott már szőrös villát??
--------------------------------------------
Öregasszony elmegy a dokihoz.
- Doktor Úr! Nem tudom mi a baj velem, de folyamatosan szellentek. Hála Istennek nem lehet észrevenni, mert nincs szaga és hangja sem, de engem mégis zavar...
Most is, hogy itt beszélgetünk már vagy ötöt szellentettem. Kérem adjon valami orvosságot!
A doki nem szól semmit, csak felír neki valamit és megkéri jöjjön vissza egy hét múlva.
Jön az öreglány kikelve:
- Mi a szart adott nekem, maga idióta! Mióta szedem, továbbra is hangtalan, de olyan büdöseket fingok, hogy az kibírhatatlan!!
Mire a doki:
- Nos, a szaglása rendbe jött. Felírok valamit a fülére is, jó?














